Bevallom őszintén, nem szeretem a szabályokat. Sosem szerettem, ha megmondják, mit kell tenni. Gyerekként is frusztráltak a társadalmi és egyéb konvenciók, s nem ritkán áldozatul is estem saját ellenállásomnak. Nem értettem például, hogy miért nem lehet órán beszélni vagy rajzolni, mikor én már le tudom írni az összes betűt, különben is, ne mondja meg nekem senki, hogyan kell fecskefarkat vagy hattyúnyakat kanyarintani. Azt se hittem el, hogy nem szabad felmászni a kétszáz éves almafára, mert könnyen letörhet az ág. Hiszen éppen csak 20 kg vagyok, annyit biztos kibír.  

Ha nomen est omen alapon kellett volna nevet adni a szüleimnek, akkor a legjobb a "csakazértse" lenne számomra. Gyerekként azonban könnyű volt feszegetni a határokat, maximum elvették a Nintendo-t vagy a Tetris-t, vagy ha bődületes nagy marhaságot csináltam, 7-kor már lefekvés volt. Aki falun nőtt fel, az tudja, hogy ott ilyenkor kezdődik igazán csak az élet!

Egy felnőtt ember azonban nem igazán engedhet meg magának ekkora "luxust". A mi életünk csupa szabály: érj be időben a munkahelyre, végezd tisztességesen a munkádat, fizesd be a csekkeket! Ha ezeket félvállról vesszük, sajnos senki nem fog minket annyival lerendezni, hogy két hétig nincs facebook. Itt már vérre menő harc folyik az életben maradásért.

Most, így nagyböjt kezdetén számtalan írás jelenik meg internetszerte papoktól, átlagemberektől, megmondóemberektől arról, hogy mi is a böjt. Mit jelent, hogyan kellene megélni, hogy az jó legyen.

Nem igazán tudom ezt. Tudatosan, felnőtt keresztényként vállalt nagyböjtjeim száma kb. 10-12, de nekem még sosem sikerült ezt jól megcsinálnom. A forgatókönyv mindig ugyanaz: vakmerő elhatározásokkal indítok, sokszor még én is meglepődöm magamon. Sajnos azért elég szép számmal vannak olyan dolgok az életemben, amiket igenis le lehetne tenni, ha legalább annyi akaraterő lenne bennem, amennyi makacsság. 

Aztán ezek az elhatározások úgy a nagyböjt közepére kezdenek elmaradozni. Ennek pedig egyenes következménye a bűnbánat, a csalódottság magamban. Pedig minden egyes húsvét előtt elmondja nekem a lelki vezetőm, hogy épp az a jó, hogy most nem tudom magam vállon veregetni, hogy "Király voltál, hogy ilyen szuperül összehoztad!!" 

Mégis azért igyekezni kell a lehető legtöbbet kihozni magunkból. Úgy gondolom, nem teljes egészében lehet egy egységes sémát erre ráhúzni, aztán csinálja mindenki így, "oszt csókolom". Egyrészről  vannak írott szabályok, amiket illendő megtartani. Ezek azok, amik tulajdonképpen a böjti "etikett" alappillérei. Ezekre építhetünk a személyes kis tégláinkból. Nem sok kötelező érvényű megkötés van, de a két szigorú böjti nap, szerdák és a péntekek egyszerű böjtjei ide tartoznak. Ezek azok, melyeket nekem, egy "csakazértse" embernek a legnagyobb nehézséget okozzák, pedig nem is vagyok nagy hús-fan. Ilyenkor azonban ellenállhatatlan vágyat érzek,hogy begyűrjek egy téliszalámiba göngyölt tepertőcsomagot némi kis kolbásszal és sonkával karöltve. Igen, igen, az a fránya kísértés...

A böjt másik, ugyanilyen, ha ennél nem lényegesebb oldala a mi személyes, egyénileg megszabott böjtünk, de  a kötelező előírás mellett, s nem helyett. Személy szerinte ezeket én sokkal jobban preferálom, de azért igyekszem a lázadozó természetem ilyenkor háttérbe szorítani, s megfelelni a szabályoknak. Ebben szerintem az ember sokkal inkább ad magából az Istennek. Ezek azok a dolgok, amelyek oly kedvesek számunkra, a mindennapjaink részei, de rengeteg időt, s pénzt elrabolnak. Akár valamilyen étel, szabadidős tevékenység ide tartozhat. Arról, amit szeretünk, lemondani nehéz dolog, de mindezt az Ünnepre való minél teljesebb felkészülésünk jegyében kell, hogy megéljük. A legfontosabb azonban, hogy nem elég csak elhagyni ezeket, hanem a fennmaradt űrt valami szebbel, nemesebbel, istenibbel is be kell töltenünk. A különféle jócselekedetek, a még több ima, még több szentírásolvasás mind megfelelő arra, hogy kifejezzük Isten és felebarátaink iránti szeretetünket, s méltó módon  emlékezhetünk meg Krisztus értünk hozott áldozatáról. 

Van egy számomra nagyon kedves idézet Albert Schweitzertől.  Ezzel kívánok mindenkinek áldott, tudatosan átélt, minél kevesebb bukkanóval teli nagyböjtöt, s ennek a fényében majd egy csodás, örömteli Húsvétot!

Isten nem a sikert várja el tőlem, hanem a küzdelmet.Nem a célba érést írja elő, csupán menet közben akar találni visszaérkezéskor.